Ma Thaiföldön a blogon a figyelem a „Private Dancer” című 2005-ös könyvre, egy régi, de mára klasszikussá vált könyvre. Ez egy izgalmas regény, amelyet Stephen Leather brit író írt. A Bangkok nyüzsgő éjszakai életében játszódó könyv aggasztó pillantást vet a thai bárkultúrára, valamint a nyugati férfiak és thai nők kapcsolatára.
A történet Pete körül forog, egy fiatal londoni szabadúszó újságíró, aki Bangkokba költözik, hogy a karrierjén dolgozzon. Lenyűgözi a bárok, éjszakai klubok és az egzotikus nők csábító világa. Egy éjszakai kirándulás során Pete találkozik a gyönyörű Joy-val, egy thai bárlánnyal, és gyorsan beleszeret. A kitelepült barátai figyelmeztetései és a sok vörös zászló ellenére elragadja szenvedélye, és pusztító kapcsolatba kerül Joy-jal.
A „Private Dancer” magával ragadó és valósághű betekintést nyújt azokra a veszélyekre és buktatókra, amelyekkel a nyugati férfiak találkozhatnak a thai bárkultúra világában. A könyv rávilágít arra is, hogy a thai nők milyen kizsákmányolással és igazságtalansággal szembesülnek ebben az iparágban. Azáltal, hogy a történetet különböző nézőpontokból meséli el, Leather betekintést nyújt Pete, valamint Joy és más szereplők gondolataiba és érzelmeibe.
A regény gördülékenyen megírt, feszültség, szerelem és tragédia elemeit tartalmazza. Érdekes perspektívát kínál a thaiföldi külföldiek és helyiek közötti összetett dinamikáról, bemutatva, hogy a kulturális félreértések és az irreális elvárások miként vezethetnek szívfájdalomhoz és veszteséghez.
A „Privát táncos” egy lenyűgöző történet, amely egyszerre szórakoztató és megvilágosító, és valódi reprezentációt kínál a bangkoki életről a külföldiek és a turisták számára. A thai kultúra és a nyugati látogatók vidéki élményei iránt érdeklődő olvasóknak ajánljuk.
Stephen Leather életrajza
25. október 1956-én született az angliai Manchesterben. Stephen Leather sikeres brit író, aki elsősorban krimi- és thrillerregényeiről ismert. Írói karrierje műfajok széles skáláját öleli fel, beleértve a rendőrregényeket, kémtörténeteket és paranormális thrillereket.
Leather Sale-ben, egy Manchester melletti városban nőtt fel, és a Bathi Egyetemre járt, ahol biokémiából szerzett diplomát. A diploma megszerzése után egy ideig a biokémiai iparban dolgozott, mielőtt úgy döntött, hogy újságírást tanul a Cardiffi Egyetemen. Újságírási tanulmányainak befejezése után Leather különböző újságoknak és magazinoknak dolgozott az Egyesült Királyságban, mint például a Daily Mirror, a The Times és a Daily Mail. Az ITN televíziós csatorna producereként is dolgozott.
Leather írói pályafutását 1987-ben kezdte, amikor megjelent első regénye, a Pay Off. Ez a könyv alapozta meg thriller-írói karrierjét, és sikeres regények sorozata követte. Áttörését a „Dan 'Spider' Shepherd” című sorozat, egy akció-thriller sorozat megjelenése hozta meg, melynek főszereplője Dan Shepherd volt SAS-katona, aki most titkos ügynökként dolgozik. A sorozat nagyon népszerű és sok rajongója van világszerte.
A „Dan 'Spider' Shepherd” sorozaton kívül Leather számos más sikeres könyvet és sorozatot írt, köztük a „Jack Nightingale” sorozatot, amely egy volt rendőrtisztre, akiből lett magánnyomozó, aki természetfeletti ügyekkel foglalkozik. Leather számos önálló regényt is írt, mint például a „Private Dancer” (2005), amely a thai bárkultúra világában játszódik, és mély betekintést nyújt a nyugati férfiak és thai nők közötti összetett kapcsolatokba.
Stephen Leather a könyveivel kapcsolatos aprólékos és részletes kutatásairól ismert, amelyek valósághű és lenyűgöző történetekhez vezetnek. Műveit számos nyelvre lefordították, és világszerte népszerű. Az írói sikere mellett Leather az e-könyvek és a saját kiadások világában is megjelent, úttörő úttörő utakat hozva arra, hogy munkái eljuthassanak az olvasókhoz.
Stephen Leather pályafutása során folyamatosan lenyűgöző és feszültséggel teli történeteket írt, amelyek a témák és műfajok széles skáláját dolgozzák fel. A kutatás iránti elkötelezettsége, valamint az, hogy képes összetett karaktereket és cselekményfordulatokat létrehozni, ünnepelt és széles körben olvasott szerzővé tette.
A könyv eladó Hollandiában a Librisnél: https://libris.nl/boek?authortitle=leather-stephen/private-dancer–9789810539160
az angol verziót az Amazonon ellenőrizheti.
A könyv ingyenesen letölthető PDF formátumban is.
Szinte azt hinném, hogy szinte minden nyugati szerző, aki Thaifölddel ír regényt, mind ugyanazt a cselekményt használja: középkorú vagy idősebb férfi ellátogat egy bangkoki bárba, és meglát egy fiatal hölgyet (na nem, „lánynak” hívják). ) valahonnan a 20-ból, a legszebb „lány” közülük. Olyan édesen mosolyog, csak rá van szeme, ez több, ez az igazi, ő más. Aztán persze a szükséges dráma: pénzt ad, hogy többé ne kelljen eladnia magát, vannak még ügyfelei és persze szponzorai és thaiföldi partnere. Ez valóra válik, zaj a sátorban, és így tovább, és így tovább. A thai más lenne, a nők pozitív értelemben, Thaiföld, mint olyan furcsa és érthetetlen ország, furcsa emberek. ZZzzz
Mostanra elolvastam a könyv negyedét, és sok más címhez hasonlóan a fenti a történet. A főszereplők egy 37 éves férfi és egy 20 éves fiatal hölgy, olyan kijelentésekkel, mint „100 százalékos biztonsággal garantálhatom, hogy ha egy thai lány azt mondja, hogy szeret, akkor hazudik. A szerelem nem ugyanaz a thaiakkal, mint velünk” és egy tapasztalt fehér orr elmondja, hogyan kell bánni a taxisofőrökkel és hasonlókkal: „Nincs értelme ezzel szembesíteni, ez nem megy a thai-ival, ők tegyen úgy, mintha nem értené, vagy elmenne”. És egy turizmusra és hegyvidéki népekre szakosodott professzor könyvéből: „A nők a thai kultúrában általában engedelmeskednek a férfiaknak. Fiatalkoruktól fogva szigorú ellenőrzés alatt tartják, hová mennek és mit tehetnek” (és aztán a férfiak valójában nem csinálnak semmit, és még többet).
Eddig nem öröm olvasni. Aztán a „Prostituált” sokkal jobban tetszett. Ebben egy vidéki hölgy hagyja magát hazudni egy kedves beszélőtől, de végül prostitúcióba kerül, és sok rosszat tapasztal. Írta: K. Surangkhanang, aki (a férjével együtt) sok beszélgetést folytatott prostituáltakkal, hogy meggyőző regényt írjon. És még sok olyan regény van Thaiföldön, amelyek sokkal többet mondanak el az országról (gyakran prostituáltak vagy fehérorrúak nélkül): Levelek Thaiföldről, Négy uralkodás, Khun Chang Khun Phaen és így tovább.
Néha elgondolkodom, vajon tényleg olyan kicsi az európai és amerikai (férfi)írók világa, hiányzik-e az ihlet vagy a kreativitás? Vagy attól tartanak, hogy a báréletről szóló száztizedik regénytől eltérő történet nem lesz népszerű az európai olvasóközönség körében?
Azt kell mondanom, hogy amikor a szerző a legkidolgozottabb környezettel dolgozik, szerencsére a különböző thai karakterek perspektívája is megjelenik, vagy legalábbis egy próbálkozás történik... Tehát annak az olvasóközönségnek, aki azt gondolja, hogy Thaiföld a bárok szinonimája, ahol a fehér- a noserek vadászni mennek, és aki szeretné fenntartani ezt a feltételezést, akkor valószínűleg ez az egyik kevésbé rossz regény, amelyet olvasni kell.
Most vagyok túl a könyv felén. A főszereplők eddig járó klisék: White Nose azonnal beleszeret, a hölgy nem hisz el semmit. Ő üldözi a farkát, a lány megpengeti. Annyira felfoghatatlan az idegen kultúra, és még annál is inkább. *ásít* A különböző fehérorrúak azt hiszik, hogy szinte minden thai hülye, a thaiak azt hiszik, hogy majdnem minden farang hülye. Persze ők maguk nem hülyék és közben mindenki csinál egy-egy hülye vagy hülye akciót. Egyik ismétlés és ismétlődő klisé a másik után. Még nem olvastam olyan bekezdést, amelyben maga a jelenet eredeti lett volna, vagy egy karakter meglepő megjegyzést tett volna. Izgalmas? Nem. Altató vagy nevetséges azt mondanám.
Azt hiszem, nem tudom befejezni a könyv olvasását, annak esélye, hogy hirtelen meglepő fordulatot vesz a történet, vagy egy szereplő mond valamit, ami miatt másképp nézek vagy gondolkodom, erre szerintem nincs esély. De szeretném hallani, ha tévedek, és a könyvnek még mindig van izgalmas, meglepő, lenyűgöző vagy éleslátó vége.
Hirtelen ihlet: nagyszerű regényt írni mindenféle sztereotip karakterekkel, és a klisés események nagyrészt igazak lehetnek, mert vannak ilyen emberek. De ahelyett, hogy klisét klisé után ismételgetnénk, miért ne válasszunk gyorsan egy másik utat? Miért ne közelíthetnénk másként a történethez az angol és a thai főszereplők első kellemetlen élményei után? Hadd találkozzon egy másik kedves hölggyel egy bárban, étteremben vagy miközben egy padon gondolkodik? Ne hagyd, hogy az a thai ember egy ravasz farkas kliséje legyen. És/vagy hagyja, hogy a pultoslány találkozzon valakivel, akivel őszintén tudja, hogyan találjon biztonságot és még sok minden mást? Vagy talán az, hogy a két főszereplő jól néz a tükörbe, rájön, hogy a másik nem hülye liba vagy bivaly, és van benne valami, ami nem klisék sorozata?
Ha a szerző ilyen szenvedélyes tényfeltáró/volt, minden bizonnyal képes lett volna fehérorrúak és vegyes kapcsolatú thaiföldiek történeteibe belenyúlni, amelyek nem a hülye, idősebb fehérorrúak és egy ravasz fiatal thai farkas közhelyei.