te most hol vagy?

1. július 1991-jén történt az első telefonhívás kereskedelmi GSM hálózaton keresztül. Most, 20 évvel később több mint 4,4 milliárd ember használ mobiltelefon-hálózatot 838 rendszeren keresztül a világ 234 országában és területén. A mobiltelefon-piac pedig még mindig növekszik. Naponta 1 millió előfizetővel bővül.

Az, hogy hány beszélgetést folytatnak ezek az emberek naponta, már nem lehet számokkal kifejezni, ennek csillagászatinak kell lennie. Osztályozhatja a beszélgetések típusait, például üzleti, privát és szabadidős beszélgetéseket. Utóbbi alatt a mobiltelefonon folytatott beszélgetések nagy részét értem, ami hiábavaló és felesleges, pusztán az egymással való bármilyen okból való kapcsolattartásra.

A „hol vagy most” kérdés szerintem a mobiltelefonon feltett leggyakrabban feltett kérdés, sokszor teljesen irreleváns, legalábbis ha nem áll szándékodban rövid távon találkozni a másikkal. Egy másik nagy kérdés: "Mit csinálsz most?" a férfi pedig, aki egy gyönyörű thai szépséggel fekszik az ágyban, engedelmesen közli a feleségének, hogy könyvet olvas, vagy a holnapi találkozóra készül.

Máris levonhatja azt a következtetést, hogy én nem támogatom azt a sok mobiltelefonálást. Pénzkidobásnak tartom, gyakran szükségtelennek és főleg nagyon gyakran zavarónak. Nagyon idegesít, ha valakivel beszélek, és a mobilja a számtalan lehetőség közül (csengetés, rezgés, zene stb.) jelzi, hogy hívás érkezik. És ismét, ez gyakran egy szöszmötölő beszélgetés a fent említett kérdésekkel.

Az XNUMX-as években vezetőségem kérésére volt egy autótelefonom, a mobiltelefon elődje. Van egy számítógép méretű doboz a csomagtartójában, egy extra antenna a tetőn, és mindig elérhető volt az úton. Hasznos volt, mert most már felhívhattam a feleségemet, hogy lenyomja a krumplit a gázra, mert megint elakadtam a dugóban. Később mobilon is lehetett használni az autótelefont, amivel mindennap felhívhattam édes thai hölgyemet. Kereskedelmi? Igen, természetesen ez is használt, de nagyon korlátozottan és visszafogottan. Ha jól felkészülsz egy ügyféllátogatásra, általában felesleges a telefon.

Ó, biztosan sok példát tudnék hozni a mobiltelefon jó üzleti használatára, de biztos vagyok benne, hogy nem lett volna szükség nagyszámú beszélgetésre, ha valaki jobban felkészült volna.

Cégemben a telefonköltségek végül kicsúsztak az irányítás alól, mivel az alkalmazottak több mint fele rendelkezett mobiltelefonnal, és nem tettek különbséget magán- és üzleti hívások között. A megbeszéléseken mindig azt javasoltam, hogy a szükséges mértékben korlátozzuk a beszélgetéseket, és amikor ez nem segített, a felhasználók legalább fele leadtam a telefonját. Egyszer beszélnem kellett az Assembly Manageremmel, de elfoglalt volt (a mobiltelefonján), és a beszélgetés sokáig tartott, mondhatni nagyon sokáig. Amikor a hívás véget ért, megkérdeztem, kivel beszélt telefonon. Kiderült, hogy egy szerelőről van szó, aki éppen befejezte a munkáját Thaiföld befejezte, megírta jelentését és telefonon megbeszélte a főnökével. Arra a kérdésemre, hogy mikor jön vissza a férfi, a válasz az volt, hogy a technikus a repülőtéren várja, hogy Hollandiába induljon, és holnap visszajön az irodába. Ez a beszélgetés nem várhatna @#$% másnapig?

Most nyugdíjasként és Thaiföldön élve természetesen van mobiltelefonom is. Hiszen mindenkinek van egy vagy akár kettő, nem? Alig használom – még a saját számomat sem tudom –, de viszem magammal, ha kimegyek a városból. Főleg Thaiföldön hasznos, ha mindenféle elképzelhető probléma esetén van nálad telefon.

Az itteni ismeretségi körömben néha Fred Flintstone-nak hívnak, mert nem veszek részt abban a sok mobilos szóváltásban és abban a sok lehetőségben, amit a mobiltelefon kínál. Régimódi, nem lépést tart a korral, így hívják. Ha 4-en ülünk együtt, legalább 2-en telefonálnak vagy interneteznek. Ügyes haver, hadd mondjak egy példát: itt van egy listám az összes pattayai étteremről, rákattint az egyikre, és látni fogja a címet, a telefonszámot és még a térképet is. Hű, ez nagyszerű, mikor mész abba az étterembe? Nos, alig járok éttermekbe, mert szerintem túl drágák. Nem baht egy étteremben, hanem egy iPad vagy Xoom, vagy minek hívják ezeket a dolgokat, amelyek több (tíz)ezer bahtot érnek.

Egy jó barátom Svédországból nemrég mesélte, hogy 1150 baráti, családtagja és ismerőse e-mail címét tárolta el a mobiltelefonjában. 1150? Munkám során elég sok e-mailt küldtem és kaptam, de aligha tudom elképzelni, hogy valaha is lesz ennyi e-mail címem. Hány emberrel tart rendszeresen kapcsolatot, kérdeztem? Némi gondolkodás után megérkezett a szűkszavú válasz, 30-40 emberrel.

Magától értetődik, hogy minden thaiföldinek van mobiltelefonja, és ez természetesen vonatkozik a thai bargirlekre is. Ülj le egy bárban, és a hölgyek fele ül azzal a hülye készülékkel a fülén, vagy a képernyőt nézi teljes érdeklődéssel. Amikor egy Farang bejön a bárba a kedves hölgyével, az első dolga, hogy a hölgy felveszi a mobiltelefonját, és telefonál. Valószínűleg azért, hogy időközi jelentést készítsen a barátainak, és megszabaduljon attól a nehéz beszélgetéstől azzal a Faranggal. Nemrég még hallottam egy történetet, hogy egy Farangnak meg kellett szakítania rövid idejét, mert az illető hölgyet hívták.

Folytathatnám a panaszkodást egy darabig, de az a lényeg, hogy már alig beszélünk egymással, vagy csak "ó". Már nem szoktunk időpontot egyeztetni, de ha van mondanivalónk, akkor sms-t küldünk. Utóbbit úgy tűnik, hogy más rendszerek, például Blueberry és hasonlók is elavultak.

Már nem tudok lépést tartani ezekkel a fejleményekkel – ki tudja, mi lesz ezután. Én sem szeretném, mert úgy gondolom, hogy a mobiltelefon-használat egyre antiszociálisabb formákat ölt.

Nemrég egy étteremben ültem, és egy Farang lépett be egy thai hölggyel. Nem beszélnek egymással, alig figyelnek az étlapra, úgyis rendelnek valamit, aztán mindketten ott ülnek és játszanak a mobiltelefonjukkal. Nos, gondoltam, biztosan üzennek egymásnak.