Élni egy izánt (5. rész)

Az Inkvizítornak most egyedülálló lehetősége nyílik egy kis Isaan család átlagos életének követésére. Édes bátyja. Egy tipikus izáni élet, hullámvölgyek, valószínűleg a fő kérdéssel: hogyan építsünk életet ebben a hátrányos helyzetű régióban? Ideje a folytatásnak, az Inkvizítor a múltba visz, egy modern korba, a magát modernnek nevező országba.

Élni egy Isan (5)

A régió, ahol Piak és Taai születtek, tekinthető az igazi Isaannak. Az Udon Thain / Sakun Nakhon / Nong Khai háromszög közepén. Végtelen mezők és erdők, termőföldek. A thai kormány alig fektetett bele, csak most kezdenek jobb összekötő utakat építeni, de a kis helyi falusi utakon alig van karbantartás. Se ipar, se turizmus – hacsak nem az ismert városokban és környékén.

Nehéz elhelyezkedni, csak Thaiföld tehetősebb részein lehet dolgozni. Általában nehéz és veszélyes munka nagy új építési projekteken, infrastrukturális munkákon vagy gyárakban. Nagyon rossz körülmények között hónapokig távol kell lenniük a családtól és a barátoktól, távol szülőföldjüktől. Napi tizenkét óra munka, hat hónap egymás után az átlag hat nap szabadságot kap. Nem mindenki képes erre, még Piak sem. A távoli múltban igen, de néhány hét múlva belehalt a honvágyba, halálra itta magát, majd egy jó lélek hazahozta. Nem kapott fizetést azokra a hetekre, így újra reménytelen helyzetben.

De a napi jövedelemkeresés itt nem egyszerű, ha családod van. Soha nem tudhatod, mikor lesz munka és mennyit hoz. Piak azon kezd el gondolkodni, hogy felajánlja-e magát a város számtalan toborzójának valamelyikének, vagy egy barátján keresztül szerezzen munkát valahol. A faluban sok fiatal férfi dolgozik valahol az országban, általában Bangkokban és környékén, vagy egy turista enklávéban.

Ezek nehéz beszélgetések egy Isaaner számára. Nem akarnak problémákat a fejük körül, nem szeretnek előre tekinteni. Emlékei előtörnek, és Taai is aggódik. Sok kapcsolat megszakad emiatt, mert férfiak és nők együtt dolgoznak az udvarokon és a gyárakon. A születési vidékről való száműzetés hónapjai, a magány,….

A lemaradottaknak sem könnyű a pénzküldésig megélni, ami sokszor jóval tovább tart az ígértnél, a munkáltatók szívesen túszul ejtik alkalmazottaikat, ha nem fizetik ki időben. És véletlenül három olyan élmény kerül felszínre, amelyek miatt Piak és Taai úgy döntenek, hogy itt és a falu környékén folytatják a munkát. Három fiatal férfi tért vissza. Kedd Bangkokból, ahol egy nagy építkezésen dolgozott. Boring és Om egyszerre érkezett Pattayáról. Mindhármuknak súlyos csalódásról, üres ígéretekről és fizetés hiányáról szóló történetei vannak.

Ked három hónapja nem fizetett, miközben ezt a szerződésben havonta ígérték. Minden alkalommal más okot mondanak neki. Amikor az első havi fizetéséről érdeklődött, anyját anyagilag el kell tartania, állítólag nem volt pénz, két héten belül megjön. Persze két hét múlva megint nem volt pénz, de időközben segélykiáltás érkezett édesanyjától, akinek hat hete nem maradt pénze, és kölcsön kellett kérnie kajára, villanyra és egyéb dolgokra. Most az volt a motiváció: késésben vagyunk, gyorsabban kell dolgozni. Vicces, mert hegesztőként hegesztőként voltak bajban. Az udvari generátorok nem tudtak elegendő áramot biztosítani. Ezt már néhányszor közzétették a Facebookon, De Inquisitor, aki azon a fórumon szinte mindenkivel barátkozik a faluban, szintén észrevette ezt korábban.

Elégedetlenség támadt az udvaron, és néhány munkás egyszerűen fizetés nélkül távozott, és nem váltották le őket. Tehát még több késés. És most, három hónap után, a Ked is elmúlt. Pénz nélkül. Ja igen, az ígért bére: nettó kilencezer-ötszáz baht, havonta. Acél kerítésben alszik, rekkenő hőség, négy vécé zuhanyzóval százötven ember számára. Meg egy udvari bolt, ahol nagyjából húsz százalékkal drágább minden, mint az utcán, de az udvar zárva van és őrzik napnyugta és napkelte között.

Unalmas a története. Fiatal falusi végzettségű, diplomás. Az iskolát a szülei kölcsönből fizették, amit még ki kell fizetniük. Négy gyerek közül ő a legidősebb, most diplomájával a családi költségvetéshez járulhat hozzá. Ezen keresztül egy jól ismert szállodaláncban dolgozott. Recepciósként. Turisták be- és kijelentkezése, segítség a problémák megoldásában. Amivel a turisták láthatóan tömegesen rendelkeznek. Boring lelkesen kezdte a munkáját, a havi bére nettó tizenegyezer baht lenne havonta. Szép ruhát kapott, főleg turistáknak, fényesen thai. Megfelelő szálláson aludhatott, amelyen körülbelül húsz másik emberrel osztozott. A konyhában lévő kollégák révén ingyen étkezhetett. Munkabeosztása főszezontól és utószezontól függően eltért a normáltól. Főszezonban havonta két nap (fizetetlen) szabadságot kapott, főszezonban egyet sem. Csak a szálloda furcsa specifikációkkal rendelkezett egy szezonra. Szezonon kívül négy hónap, főszezon nyolc hónap. Nos, a magasabb bérek sok mindent kárpótoltak.
Ám nagyjából fél év munka után Sainak egy nagyon nehéz turistapárral kellett megküzdenie, már megszokta, de ez vitte a tortát. A Farangs, Boring nem emlékszik melyik országra (vagy az Inkvizítor környékén nem akarja megmondani). A problémák a bejelentkezéskor kezdődtek, nem akarták átadni az útlevelüket másolatért. Vonjuk be a menedzsert, aki nem boldog, ezt a Boringnak magának kellett megoldania. Aki aztán otthagyja a másolatot kék-kék, a házaspár nagyon zajos volt, sok arcveszteség érte, mert a kollégák éppúgy figyeltek, mint a többi turista.
Öt perccel később új probléma: a szoba nem tetszett nekik. A szálloda azonban teljesen le volt foglalva, hétvégén, így nem lehetséges változtatni. Nagy zaj a pultnál, megint menedzser. Saai nem tudja, hogyan oldotta meg, de mostantól volt egy ellensége, a menedzser arcát vesztette. És így ment nap mint nap. A pár pénzt akart váltani, amire a szállodában volt lehetőség, de kedvezőtlenebb árfolyamon, mint az utcán. Megint az unalmas volt a hibás. A házaspár valamilyen túrát rendelt a szállodán keresztül, de a kisbusz egy órás késéssel jelent meg. Unalmas megette a vajat. Amikor azok az átkozott turisták végre elmentek, felszínre került az útlevél problémája. Nincs másolat. A Boringot fizetés nélkül kirúgták hat hónapos „főszezon” után. Az unalmasnak ne legyen sokkal több farangja…

Om története (egy tetszőleges név, az okot később megtudod). Különleges alkat, édesem régről ismeri, egyidősek. Mindig is vakmerő volt. Szintén ijesztően néz ki, masszívan tetovált piros-zöld-kék, fülbevalóval, orrgyűrűvel. De arany szív, vidám a végsőkig. Szeret keményen viselkedni, de mézeskalács szívvel. Néhány éve egy kissé maffiaszerű baráti kör révén tudott ajtónálló lenni a Walking Streeten. Úgy hívják, hogy ez itt szalon, valaki, akinek be kell csábítania az embereket, és segítenie kell minden problémában. Körülbelül három éve végzi ezt a munkát, alig keres valamit, de bárhová és bármikor mehet. Valójában ott maradt Pattayán, de jól érezte magát abban a világban, ahová valós karakterét tekintve nem igazán tartozik.

Sok mindent látott és észrevett is: farangokat, akik elképzelhetetlen mennyiségű pénzt fojtanak el, lányokat szedtek fel, majd újra kidobtak, gyakran agresszív embereket, akik nagyon durvák voltak. Megtanulta figyelmen kívül hagyni őket, szinte soha nem kapott tőlük egy kedves szót, még akkor sem, amikor egy motoros taxis baráton keresztül segített nekik, akármilyen részegen is eljutni a hotelszobájukba.

Megállapodtak: ha egy ilyen embert el kell vinni a szállodájába, a motoros taxi százötven bahtért megteszi, amíg Pattaya központjában és környékén tartózkodik. Harminc baht volt Omnak, akinek a forgalommentes zónán kívül kellett kísérnie a farangot. Egyrészt százötven baht sok egy ilyen útért, de Om ésszerűnek tartotta, elvégre azok az emberek több ezer bahtért ittak, nem számít-e az a százötven, hogy megkapjuk biztonságban haza? Sőt, nagyon időnként még borravalót is kapott egy részeg farangtól, sokszor száz bahtot, éppen amikor kiment a boltból, szóval nem, ez az összeg nem lehetett probléma. Három évig jól ment a taxiszerződés, Om azt mondta, hogy hetente átlagosan körülbelül százötven bahtot szedett össze, ez szép összeg neki.

Most az ember túlzottan agresszívvé vált az ár miatt. Durva zajos, dacos, verekedni akart. Om figyelmen kívül hagyta, mosolygott, és futotta a farangot. Amíg Om ütést nem ad. Azonnal csatlakoznak Om barátai-kollégái, a farang verést kap… Om azt mondja, hogy ő maga nem csinált semmit, és az Inkvizítor hisz neki, a megjelenése ellenére szelíd fiú. De a rendőrség megérkezett, és Om-ot vonták felelősségre. Fizetésre vagy őrizetben van. Om sétálni kezdett. És nem kell többet tudnia a farangokról sem.

Ezek a történetek arra késztetik Piakot, hogy ideiglenesen úgy dönt, hogy itt, a régióban próbál megélhetést keresni, bármilyen nehéz is legyen. Nem ő az egyetlen, a faluban sokan vannak, akik vagy tudták, hogy ezt nem bírják, vagy kiábrándultan próbáltak visszatérni. Tai örül neki.

Folytatni kell