Azok az apró szavak

Akárhogyan is!
Hát így kerültem vissza a táncparkettre.
Holddal.
Gránátvörös ingben, krémszínű puffasztott nadrágon, stílusos fekete kabát alatt, egy lelkes, lágy hangú, puha, pompás pocakú fiatalember vezetett minket egy helyre. Előttünk csöpögött. Ez a ruha nem volt semmi, és az Oriental Hotelre emlékeztetett. Ott megszagolsz valami Brit Birodalmat.
Check Inn 99, first floor, Soi 11 just past the Régi német sörház a Sukhumvitban. Impozánsan magas ablakok, szűk előszoba, szűk sarkok. Sötét simára gyalult teak keretek, lakkozatlan szálak, ízléses európai tónus. Természetes és sima. Hangos táncsátor. Élő zene és étterem.
Az ülések kettesével tele puha párnákkal, mint a szőrös fülek felfelé. Vegyes párok. Ó, milyen lustán, de diszkréten zuhantunk le. Alacsony dohányzóasztalok piros és fekete Lanna anyaggal.
Diszkrét Sinatra zene. Átmenetileg.
Feszes, sima és diszkrét – én így szeretnék egy puncit! Moon megvolt, megnyaltam! A tévé villogása közben a hasa megcsillant a nyálamtól. Lapos hasa és tömör fogazott vágása volt. Csak az, hogy. Nagyon érzékenyen kellett kiválasztanom a belső ajkakat a nyelvem hegyével. Ostya vékony.
Nagyon intuitív volt. Olyan érzésem támadt bennem, mintha meg kellene találnom a világ legkisebb szavait a szerelemre, majd a világ legkisebb tollal leírnám őket valahova egy apró notesz szélére egy Sukhumvit molynak.
Egy újonnan kialakult nyelven.
Nyelvemmel az ágyékában írtam őket.
Hold!
Lusta és hiányzó élvezte Piang Chai Khon No, egy függőséget okozó szappanopera, a fejét lenyomta a párnáról, és oldalra billentette, hogy a combomon túl lásson. Két karcsú thai színésznő vakarta egymás haját és szemét. A főszereplők birkózása a thai férfi Sattawatért.
Moonnak hunyorognia kellett, és a képernyő kék fénye a szaruhártyáján is visszatükröződött, kerek kezét körbefogta a földgömbömön, olyan könnyeden, mintha ingázni akarna, milyen sebezhetően és kereken lógott ott.
Nagyon gyengéd tudok lenni ezzel kapcsolatban.
A tévében Somika és Anusaniya egymásra borultak, a hárpiák hangja magas és éles, hollófekete hajszálak csíkozva. Csak egy csúcspont az epizód vége előtt. Kinek sikerült ma?
Bőségesen kiürítettem a spermámat a hüvelye elején. Ott volt a legközelebb. Aztán végül egészen a hüvelye szájáig nyúlt. Megerősítettem magam, a lábujjaimat a matracba fúrtam. Azok a színésznők együtt lógtak, amíg el nem véreztek, Moon egy pillanatra felnyögött a durva morgásom alatt, és végül a thai Adonis közbeszólt a dulakodásba. A hölgyek kemény, tűzokádó szemekkel vonultak vissza, mint a fodrok, még mindig éles a nyomuk. Valóságosnak tűnt!
Még nem volt vége.
Thaiföldön minden valódinak tűnik.
További epizódok következtek bizonyosan.
Meghaltam. Nem akarok többet mondani.
Moon tudott táncolni. Tényleg az volt! Ó, mennyire szerettem a mozgásban lévő testét. Tánc, mint a szél, egy izzó töltés, egy fülledt tengerpart, tele ugráló homokbolhákkal. Az új dagály első szabálytalan reggeli hulláma.
Megígértem magamnak, hogy egy ideig távol maradok a kluboktól, az alvásrendszerem mindig összezavarodott. Aztán eldobtam mindent. Amikor Bangkokban táncolok, reggelig táncolok. Néha három reggel is távol van, és vége a hétvégének. Ez soha nem jön vissza egy hét múlva.
Szinte tökéletes méretű Hold. Formás lábai voltak. Minden nap máshogy öltözött, más hangulatban.
– Miért vagy ilyen puha bőr?
Ujja lapjával végigköveti a fehér combomat.
Hú, nem válaszolok.
„Mit csinálsz a puha bőrért… 7Eleventől? Én, mert. Te is veszel nekem…?
Jobb keze két ujjával megsimogatja az államat, mintha törődne velem. – Én, istenverte bagolyasszony – mutat magára, és letörli a verejtékemet kis mellkasáról. Lány, nem fogod kitalálni, hány éves vagyok.
Egész nap tudni akarta.
Ügyes ugrással egyenesen két karcsú lábra áll az ágy mellett, néhány tejszerű csepp mezítláb között landol a fadeszkákon, sötét foltokat képezve.
Ó, mennyire szeretem Franket szentimentális hangulatban. Frank megöregedett, és akkor volt a legjobb.
A hőség kegyes volt azon az estén, egy hétköznapi csütörtökön. Délután már a szél nagylelkűségével cikázott a levegő a tenger melletti széles öbölben. Játékosan jelenjen meg a magas és alacsony épületek között a nagy Sukhumviton és annak mentén. Sötét levelű bokrok elvetemült deszkák és hulladék között az elveszett zugokban ébren rázva, hadd csóválják a farkukat, hadd integessenek a leelawadees fehér gyerekkezekkel.
A kávézók asztalai körül óriás földedényekben lévő zöldcsokrok rejtélyes üzeneteket adtak egymás után – suttogták a szemüket lehunyt látogatók fülébe.
Szellő volt, amitől sejtelmes mosolyt csalt a szája sarkába.
Hirtelen a világ újra olyan lett, amilyennek gondoljuk.
Egy keskeny tiszta sikátor választja el őket egymástól, a Régi német sörház és a Check Inn 99. A sörházban elképzelhetetlen adagot kap hangulatos ropogós kenyér vajtökkel és savanyú káposztával deszkán szolgált fel, nagyon prózai. Ettől megtelik a hasad. A táncklub alacsony deszkás bejárati kapujában három sárga ruhás lány osztogat szórólapokat. Abban a zsákutcában néhány jobb masszázsszalon.
Egyébként szalonok happy end nélkül. Jobb ez?
Jobb oldalon, a fehér sziklák kvázi feng shui kertjében egy lépcső visz fel minket egy DNS-szál sima csavarján. Vigyen minket a ragyogó fehér fények lángjában. Úgy tűnik, mintha az űrben lebegnénk, a szellemház szintjére érünk és minden lépésnél apró dühös gondolatok futottak el tőlem, mint menyét a kifüstölt lyukban. Bangkok tiszta lélekkel feküdt a lábam előtt.
Abban a szobában Moon mellett külföldi vendégként mutatkozom be Sziám királynője mellett.
És akkor elkezdődött a tánc. Mindegy… Hirtelen ott volt, az a sovány zenész éles vállával, furcsán, mint egy szöcske, aki kipattant a fából. Négy lány vette át a táncparkettet. Egy sarokban álló kis emelvényről egyszemélyes zenekara harsogó bevezetőt adott. Már csillogott az izzadtságtól, és úgy pengetett, mint egy mindent beborító isten, aki egyszerre akár hét karral is rendelkezik szintetizátoron. A lába a pedálokon ugrált.
Nagyon rövid, izgalmas lángvörös szoknyák övezték a lányok derrière-it, ide-oda ringatóztak, üdvözlődalt énekeltek, és egy krémszínű ing egy ugyanilyen lángoló mellényben, mély, kerek kivágással megfutotta hangyabolyukat. Megható.
Mind a négyen felváltva énekeltek, mind a négyen ugyanazokat a lépéseket táncolták egyszerre, hol amatőrül, hol kecsesen, hol ügyetlenül. Nem voltak olyanok, mint a thai lányok, kicsit szemtelenek, kicsit provokatívak, kicsit csábítóak, kicsit csábítóak. De Pinay lányok voltak. Moon határozottan mondta.
"Nem megy ki?" Kilenc óra után egy perccel a Line alkalmazásban feltett kérdése sípolt.
Kimenni? Most? Nem tudom hova. – Tudsz egy szép helyet?
– Chipchali Ba-ew, Soi 11, tudod?
"Oké majd találkozunk!"
És be Olcsó Charlie bár elrabolt abba a filippínó táncsátorba.
Kihagyta, és csobbanva fecsegve megrángatta a könyökömet, elhaladt villanyoszlopok mellett a járdák közepén, lusta kutyák mellett, csábító masszázskórusokon, gőzölgő kakaslábbakkal teli bográcsokon, babával és kinyújtott kézzel kupogó nők mellett. Múlt a mozgékony patkányokon a szemeteszsákok rendetlen rendetlensége alatt.
– Tudom, hogy tetszeni fog. Őrült tánc – mondta. 'Szeretsz táncolni. A barátom mesélt a Pinay Gi-wls Show énekléséről.
Igen, teljesen biztos volt benne, hogy filippínó lányok. Egyet tudott. Egymás karjába estek. Egy kínai szemű férfihoz nyúlni egy csomó Pipers és Black Label üveg és egy csokor karcsú lány közepén. És a ladyboy a tökhasával a nadrágjában bizsergett az izgalomtól. Buzgalommal megbotlott a szavaiban, ahogy előttünk ment.
Nos, épp hogy beléptünk.
Aztán a táncparketten voltam, és soha nem mentem el. Lebeg az izzadságtól fájó térdekkel, de fáradhatatlan lábbal. Az a négy lány szurkolt, és sorba állított. Az a sok latin rock, az a sok ritmus, a merengue, rumba, salsa, minden Isaan zene, mor lam ének és bármilyen egzotikus zene a súlytalanság szintjére emelt.
Boldog vagyok, ha néha már nem kell gondolkodnom.
Kizárólag a csípőre, a törzsre, a combokra koncentráltam…
Moon kihívott, előrelökött, botladozó léptekkel, rángatózott csípővel, ágyékkal. Előre-hátra csavargatta a fenekét, ölben táncolt a lábaim között, és dörzsölte a derrierjét az ágyékomba. Csúsztassa le a kezét a testén a formái felett, mint egy elképzelhető simogatásban, térdre ejtve. Mindkét kezével felemelte a sűrű szőrszálakat, és függönyként hullottak kifürkészhetetlen szemeire.
kanos volt.

(Anton_Ivanov / Shutterstock.com)

És még ha öreg és szürke vagyok is,
Úgy fogom érezni, ahogy ma,
Mert olyan fiatalnak érezted magad.
Mit mondhatott Frank a hangjával, hogyan látta mindig a világot az első pillanattól kezdve. Olyan felbecsülhetetlen és annyi gyengédséggel.
Nem tudok róla többet mondani. Mindenféle megérzésen táncoltam és szabad voltam.
A valóság instabil. Engedd el őket.
Engedd el, és meglátod, amit látnod kell.
De először volt az az olasz közjáték. Egy felhúzott orrú énekes bejelentette, és egy alakkal lépett elő. Oldalról egy öregségi foltos férfi lépett oda a karjához. Az orra erős és erős volt, sárgásbarna és barna, és a reflektorfényben az egyik arcán, az arccsontján, halántéka fölött és alkarján a halvány foltok világítottak. Valaki tétován lefújta a port egy készlet régi viharvert ezüstérméről.
Megállt a mikrofon előtt, és lehajtotta a fejét: „Saluti a tutti” – mondta, egyik karjával a magasba lépett, és kinyújtotta a kezét. Egy idős thai nő utolsó szépségének dicsőségével, dús, hosszú hajjal, enyhén duzzadt szemekkel és állkapcsokkal hagyta magát megcsodálni felemelt kezével, és üdvözölte az előszobát. Taps. Csodálatos érzékisége volt.
A régi gigolo fogadás. Ez mind Sinatra egy ötvenes évek vintage lemezén. Egy hang, ami csikorog és csikorog, meleg, de mégis erőteljes és érzelemmentes. Ragyogóan énekel és megmozgat. Hangja elvárást hordoz. Az éjszaka tartja a hangját. Úgy mozgat meg, mint egy édes illat egy elhagyatott sikátorban, tele sötét árnyékokkal. Élvezte az éneklését, én is, a teremben mindenki visszatartotta magát.
Egy darabig ujjaival és tenyerével énekel és penget egy heves kongát. Mindenféle lassú ritmusba süllyed. Ő maga is azzal a játékos óvatossággal mozgatja meg alakját, ami korának törékeny csontjaihoz illik. Álomba süllyed, és szilárdan hiszem, hogy a teremben mindenki, mindenki magában gondolja, hogy az álmát a régi gigolónak adja.
Tenyerének újabb szúrós megütése a kongán, és hangja elhalkul régi szenvedélyekké. Sub finem egy alaphang, egyetlen alaphang vibrál. Mint egy utolsó haldokló mamut kiáltása a jégkorszaki síkságon.
A szoba fehér fénnyel van tele. A zöld inges szöcske ismét leesik a fáról. Moon gyengéden lehúzza a fejét a vállamról, leveszi a meleg kezét a combomról. Kicsit árvának tűnik, anélkül, hogy igazán látna engem.
Vörös, lila és arany flitterek lógnak a plafonról, mint hamis csillagok.
Olyan, mint egy buli.
Ez egy stílustörés volt a pokoli estén.
Mert megint vadul ugráltunk. Mindenkivel táncoltam - Moon táncolt velem - és mindenki velünk. Valószínűtlen mintákban köröztünk siklóban a fényes parketta felett.
Asztalunknál a ladyboy egy korsó sörrel és tökhasával gránátvörös ingben feszült és türelmetlenül várt. Abban a fekete kabátban elengedte méltóságát. A vállai szeretetteljesen, enyhén tévedésben forogtak. Most úgy viselkedett, mint egy varjú a csatornában, eltúlozva, mint egy katoey. És ő volt.
Kemény Chielliniként viharzott ránk az ég, ahogy hazafelé sétáltunk. A hőség kis híján levert. Az őrület habjában sok fehér felhő emelkedett az éjszakai égbolton, és bezárta a magas tornyokat. Miért nem esik még az eső – mondta mindenki meglepetten. Moon szorosan tartott, és olyan erekcióm volt, mint egy bivalyszarv. Mindenesetre – szerencsére sértetlenül kijutottunk a liftből az Atlas hotel negyedik emeletén.
Moon világiasan tudott táncolni.
Hová írtam ezeket a kis szavakat…

Bangkok, 2017. március