Gratulálok nagypapa! – Khamsing Srinawk novellája
Az esős évszak északkeleten borzasztóan szárazon és melegen indult. Júliusban és augusztusban az eső elállt. Így amikor egy barátom megkért, hogy kísérjem el szülőfalujába, haboztam.
El akartam menni, mert régóta nem voltam ott, de eltántorított az ötlet, hogy egy napig mászkáljak a hőségben. De azt mondta, hogy honvágya van, én pedig sajnáltam, és nem tudtam visszautasítani.
Amikor megérkeztünk, rájöttem, hogy a kellemetlenséggel kapcsolatos várakozásaim tévesek. Tíz évvel ezelőtt harminc kilométert kellett gyalogolnunk; most már csak tízen voltak. A Regionális Fejlesztési Ügynökség leszedte a füvet és berakta a földet, hogy utat csináljon a faluba.
De ez a „kényelem” kényelmetlen volt, mert azt hittük, egész napba telik, amíg odaérünk, és most meg kell ölnünk ezt a plusz időt. Ebben a szezonban egy ilyen faluban nem látni csirkét az utcán, így délutánig maradtunk a város kávézójában, és csak azután indultunk el a faluba.
Amint leszálltunk a helyközi buszról, a barátom azokról a helyekről és emberekről kezdett beszélni, akik mellett elhaladtunk. Mindenkit üdvözölt. Néhányan gondolkodás nélkül visszaköszöntek, mígnem hirtelen eszébe jutott, ki is ő. Udvariasan válaszoltam, mert nem izgatott; Rendszeresen költöztem városról falura. De megnéztem a korábbi változásokat. Nem igazán úgy tűnt számomra, hogy megváltozott; elutasításban.
És láttam bordákat. Ha megnézi valakinek a bordáit, meg tudja állapítani, hogy van egy személy. Sokféle emberi bordát láthattam. A falusi tanárok egy kicsit mások a gyönyörű egyenruhájukkal, de a legtöbben ragaszkodnak a régihez és lazán hordnak régi nadrágot övvel vagy szárongot. phakhaoma, ágyékkötő, a váll körül, így a mellkas látható.
Amit új dolgokban láttam, azok a nejlonhálók és a műanyag kosarak voltak, amelyeket a medence vizén keresztül húztak, hogy ebihalakat és apró halakat fogjanak.
Zene szólt a faluban
Az este eleje óta fogtunk zenét; furcsának tartottam, de nem tudtam rájönni, mi az, amíg a barátom fel nem izgult. Soha nem számítottam klasszikus zenére itt, Thaiföldünknek ebben az „utólagos betekintési lyukában”. hegyeztem a fülem és újra elkezdődött a zene. A barátom felkiáltott: Csajkovszkij? Csajkovszkij!
Körbekérdeztem, és hallottam, hogy van mit ünnepelni máshol a faluban. Nincs esküvő vagy házavató, csak az igazgató születésnapja. Nem próbált hatni; nem, a lánya volt a ceremóniamester, és hízelgő nyelven azt mondta: „ez egy gesztus a hálás gyerekektől szeretett apjuk felé”.
És kaptam részleteket. Nemcsak a gyerekei gratuláltak neki többször, de az unokák is felléptek, hogy gratuláljanak a nagypapának. A ceremóniamester bejelentése okot adott a nézelődésre, így egy kis faházig követtem a hangot, fényesen megvilágítva. Családi összejövetel: mindenki együtt, hogy bulit rendezzen az apjuknak.
De ez itt így van! Mi thai emberek olyan nagylelkűek vagyunk, hogy mindig másokra gondolunk. Így hát annak ellenére, hogy ez valójában az apukájuk ünnepe volt, voltak olyan kedvesek, hogy a falu irányába helyezték el a hangszórókat, hogy bejelentsék az ünneplést. A falubeliek lelkesen válaszoltak; kicsik és nagyok hoztak egy szőnyeget, és elterültek az udvaron és az utcán. Néhányan a bivalyól szélén ültek, és én magam találtam egy helyet a szemközti oldalon a betakarítógép egyik rúdján.
Ez volt az egyik legviccesebb jelenet valaha. Elragadtattak a mozgó képek, mint egy álom. Volt olyan tánc, amelyben az állatokat úgy ábrázolták, mintha a balettet klasszikus zenére hangoztatták volna. És minden variációt kommentáltak. "A következő részt táncoló pillangóknak hívják". Angolul mondta. Thaiul hívják ผีเสื้อő hozzáadta. – És a mi dialektusunkban mondjuk maengkabia, – tette hozzá a férfi ceremóniamester.
– folytatta. „Az alábbi művészek a mi sztárjaink az első számból; itt van O, Nui, Puk és Taem, és a kis Tum játssza a rózsát. Egy édes, gömbölyded, hároméves, piros ruhás lány lassan a veranda közepére sétált, és lerogyott. Őt a vele egykorú lányok menete követte, fehér blúzba és széles pöttyös szoknyába öltözve. Körben sétáltak a „rózsaszín lány” körül, és fel-le mozgatták a karjukat a magnóból harsogó zene ütemére.
Ami még figyelemreméltóbb, az előadások között a ceremóniamester kitért édesapja különleges tulajdonságaira, dicséretben és gratulációban egyaránt. „Az apa hős a gyerekei számára. A szorgalom és a türelem mintaképe. A nehéz utat választotta, és természetesnek vette a szegénységet, hogy gyermekei sikeresek legyenek az életben. Ő csak általános iskolai tanár, de ne nézd le! Gyermekei mind iskolába jártak, hárman a királytól kaptak oklevelet, egy egyetemi tanár lett, egy pedig…”
Hosszú laudációja tiszteletet ébresztett bennem a férfi iránt, és szerettem volna látni és találkozni vele. Megpróbáltam, de nem találtam őt az emberek csoportjában. Néztem még néhány táncot, és lassan kezdtem kételkedni, hogy láthatom-e még valaha, amikor az édes hangú ceremóniamester azt mondta, hogy már későre jár, a show sztárjai pedig álmosodtak, és néhányan már elaludtak. szóval az utolsó dal, minden unoka elénekelné a „hosszú életet” a nagypapának.
Meghívta a tanárnőt a veranda közepére. Szóval szerencsém volt! Egy férfi, nyilvánvalóan már nem a legfiatalabb, nyírt hajjal, csak egy selyem szárongot és a phakhaoma a dereka körül, felállt az első sorban, és a tornác közepére sétált. Nyolc fős unokacsoport tolongott körülötte, és jött az ünnepi ének. Angolul. Boldog születésnapot, boldog születésnapot, boldog születésnapot nagypapának…
(1971)
Boldog születésnapot, nagypapa, thai nyelven คุณตา. Thai nyelven? Nem, a Happy Birthday Khun Dta felirat szerepel thai betűkkel.
Forrás: Khamsing Srinawk, A politikus és egyéb történetek. Fordítás és szerkesztés Erik Kuijpers. A thai filmiparról szóló szövegrész kimaradt. A pillangó második, nyelvjárási elnevezése, maeng/meng kabia, nem található.
A szerző és munkájának magyarázatát lásd: https://www.thailandblog.nl/achtergrond/verhaal-khamsing-srinawk/