Csendesen zajlik az élet falunkban, korona nem számol be. A szabályokat valamelyest bővítették, például a falu főbejáratát már őrzik. Mindenki, aki faluba szeretne menni, kap hőmérséklet-mérést és kézzselét a kezére. Bár a csekk korlátozott. A munkaidő reggel 9.00-től 12.00 óráig, valamint délután 13.00-től délután 17.00-ig tart, de szemmel láthatóan a falu védett a koronavírussal szemben.
A faluban nem a korona a szóbeszéd, hanem az volt a kérdés, hogy megkaptad már az 5.000 bahtot? Másodszor pedig lehet még vásárolni szeszes italt valahol? A falu három kis boltja elkelt, alkohol már nem eladó. A készlet elfogyott, új készletet nem szállítanak. Nekem személy szerint semmi probléma.
Amikor néhány napja a Big C-ben Khon Kaenben voltam, és gyógyszerre volt szükségem, egy hölgy mögött álltam a pénztárgépnél, és megfelelő távolságban várakozott. Ennek a thaiföldi hölgynek hat üveg 70%-os etanolos, 450 ml-es Alsoff alkoholba kerül. Általában a seb fertőtlenítésére szolgál. Később arra gondoltam, mit csinálsz ennyi liter etanollal? Aztán nekem kigyulladt egy lámpa. Minden problémára van megoldás.
Így találtam megoldást a bűntudatomra is. A faluban egyszeri gyűjtés volt, élelmiszercsomagokat osztottak. Ennyi volt. A segítségnyújtás általában jó érzéssel tölt el, ha tudod, hová vezet. Ennek az érzésnek a fenntartására váratlan forrásból jött a megoldás. A helyi kórház, valójában inkább egy járóbeteg-szakrendelő, körülbelül öt km-re van falunktól. Amikor a feleségemmel visszaültünk a segédmotoros kerékpárunkra, egy idős hölgyre bukkantunk a fiával. Tovább mentünk, és egy km után azt hittem, valami nincs rendben és megálltam. Megkérdezte a feleségemet, miért sétál oda? Visszajön a kórházból, mondja a feleségem, és nincs 20 bahtja az oda-vissza tuk tukért. Megfordultam és visszahajtottam a két emberhez és adtam a nőnek 100 bahtot.
A feleségemmel folytatott további beszélgetés során kiderül, hogy az idős hölgy vak. A fiú értelmi fogyatékos, és egy tizenkét éves szomszéd lány gondozza őket otthon. A nő és fia két másik családdal egy ingatlanban élnek. Mindhárman most a környéktől függenek egy kis segítségért, mivel a korona miatt elvesztették a család segítségét. És mi is csatlakoztunk. Minden héten egy kis csomag élelmiszert biztosítunk. Adjon azonnali segítséget, majd lássa az arcokat, amikor megkapják az ételt. Boldoggá tesz.
A feleségem egy kicsit óvatosabb az adakozással, mint én. Most előfordul, hogy sok mangó van a kertben. A feleségem zsákonként 20 bahtért árulja őket. Amikor félretettem három zacskót, a feleségem megkérdezte: „Mit csináljak azzal a mangóval?” Ó, vigye ezt a három családnak. Igen, rendben van, azt mondja, kapok tőled 60 bahtot. 100 bahtot adok neki, és még mindig várom a 40 baht-os váltásomat…
Üdvözlet Pete-től
Szia Pete,
Inspiráló üzenet. Örömmel olvasom a hozzászólásaidat, kérlek írj tovább.
Üdvözlettel, Jan.
Igen, írj tovább, Piet! Imádom olvasni a bejegyzéseidet!
Szép történet Pete!
Az Isarn napilapból írva
Kedves Pete!
Gyönyörű és tiszta történet egy napi (normál) átlagos thai falusi életből.
Jól ismert, legalábbis számomra végkifejletgel.
Köszönöm, és mindenekelőtt folytasd ezeket a gyönyörű történeteket.
Ralph
Jól csinálod Piet, segítenünk kell egymást ezekben a nehéz időkben és ez jót tesz a karmádnak is.
Moderátor: Nincs vita az SVO vírus fertőzőképességéről.
Moderátor: Nincs vita a korona fertőzőképességéről. Ennek sincs semmi értelme, mert ezt még a virológusok sem tudják
Piet, te jó ember vagy, akkor is kérnék a feleségedtől azt a 40 fürdőt.
üdvözlet